Ha a barlangi tündérek nem segítettek volna, ki tudja, mi történik a virágtündérekkel. De összefogtak, és az első kétségek után mindenki örömmel fedezte fel az új helyet. Csillám és barátai örültek, hogy vendégek érkeztek, és lelkesen mutatták meg a barlang legtitkosabb zugait is. A mezei tündérek kényelmes fekhelyet készítettek maguknak, a tavacska mellett, és a sziklaormokon volt elég hely mindenkinek.
Az első éjszaka még külön telt el, de a következő napon már sokkal közelebb került egymáshoz a két társaság. Cseppecske örömmel figyelte, hogy a legtöbben elkezdtek beszélgetni, kíváncsiak egymás életére, játékaira, és megosztják amijük van, élelmet, meleget, örömet.
-Cseppecske! –repült oda hozzá izgatottan, és aggódva Sziromlevél, Amikor éppen Csillámmal és Pihécskével játszott a tó partján álló hatalmas cseppköveknél. –Cseppecske, merre van Alkony és Hajnal? Borzasztó dolog történt! Segítségre van szükségünk!
-Mi történt?- kérdezték a tündérek megdermedve, mert látszott, hogy Szirom mennyire aggódik.
-Gyertek! Gyertek! – és már repült is azon a járaton, ami a vízeséshez vezetett, nyomában a másik három tündérrel. – Néhányan kimentünk élelmet gyűjteni, hogy biztosan elég legyen a tartalék! De Napsugár odakint rekedt! Egyszer csak teljesen befagyott a jég, és eltűnt a lyuk, ahol eddig ki-be repülhettünk! Azt hittük, hogy mindenki bejutott, csak idebent vettük észre, hogy Napsugár hiányzik! Nem tudunk kimenni, és ő sem tud bejönni! Már teljesen elgyengült a hidegtől!
-Akkor nagyon sietnünk kell!- mondta aggódva Csillám is.
Már oda is értek a jégfalhoz. Odakint világosabb volt, de a jégen keresztül csak nehezen lehetett kilátni. Az egyik virágtündér odakint feküdt, és nem mozdult.
-Szólni kellene a többieknek… - mondta sápadtan Pihécske.
-Nem, arra nincs idő, addig megfagy!- mondta Csillám.- Mi segíthetünk, de össze kell fognunk, hogy sikerüljön. Szirom, te nem mehetsz ki! Ha teljesen befagyott a fal, akkor nektek, Virágtündéreknek már életveszélyes odakint! Te menj vissza, és szólj, hogy jöjjenek, mindenképpen kell, hogy jöjjön néhány barlangi tündér is, szükség lesz rájuk, hogy megmentsék Napsugarat! Addig mi behozzuk!
Szirom bólintott, és már repült is, Csillám pedig a két tündérhez fordult.
-Ti víztündérek vagytok, jobban bírjátok a hideget. Segítenünk kell rajta, de ehhez ki kell, hogy jussunk, ami nem lesz könnyű. A járatok már rég befagytak, ez volt az utolsó. Itt a legvékonyabb az jégfal. Én megolvasztom, de nektek kettőtöknek kell majd behoznotok kintről. Nagyon siessetek, mert nem tudom majd túl sokáig nyitva tartani a falon a lukat…
Míg beszélt, Csillám fénye teljesen elhalványult. Cseppecske, és Pihécske, akik sosem láttak még ehhez hasonlót, meglepve nézték. Ahogy kihunyt a ragyogás, Csillám éppen olyan tündérnek látszott, mint bármelyik másik. De mégsem olyan volt. Ahogy a tenyerét rátette a jégfalra, az ujjai alatt lassan olvadni kezdett a jég.
-Mi történik? –kérdezte döbbenten Pihécske, míg Cseppecske csak ámulva nézte a csodát.
-A barlangi tündérek képesek a fényt meleggé változtatni. – mondta Csillám, miközben egészen közel ment a jégfalhoz. Már nem csak a keze ért hozzá, hanem az egész tündér hozzásimult, és hideg vízcseppek hullottak körülötte a földre.
Ahogy a jégfal olvadni kezdett, egyre nagyobb, és nagyobb rés támadt rajta, Csillám pedig elhaló hangon suttogta.
-Gyorsan! Gyorsan! Hozzátok be a tündért!
Csillám átlépett a jégen, de ahogy kívül elvált a faltól, az máris elkezdett összezárulni mögötte.
Cseppecske és Pihécske nem késlekedtek. Ha bezárul a jégfal, akkor a barátaik megint kint rekednek, így gyorsan kiröppentek, és felsegítették az eszméletlen tündért. Elrepültek vele a jégfalig, ami bizony nem volt könnyű, mert a virágtündér, akit cipeltek, bizony igencsak szerethette a hasát, mert nehéz volt vinni. A luk, amit Csillám a jégbe olvasztott olyan gyorsan zárult be, hogy a tündérek alig hittek a szemüknek. Még nagy nehezen belökték rajta az ájult virágtündért, de mire Cseppecske és Pihécske felnyalábolta a kimerült Csillámot, a luk olyan kicsire zsugorodott, hogy már képtelenség volt átférni rajta. A jég összeforrt. És bár a tündérek még nem tudhatták az okát, bizony nem véletlen volt, hogy ilyen gyorsan fagyott meg körülöttük minden. Sőt! Nemcsak a luk tűnt el pillanatok alatt, de a jégfal sokkal, de sokkal vastagabbá is vált, mint annak előtte volt.
A másik oldalon Sziromlevél és a többiek most értek vissza, de a vastag jégen át nem látszott az arcuk, és alig-alig jutott át a hangjuk.
-Cseppecske! Pihécske! Most mi lesz velük?- hallatszott bentről egy hang. Hajnalfény volt az, aki nagyon aggódott a lányokért.
-A barlangi tündérek összefogva megolvaszhatnák a falat újra! – mondta Sziromlevél. Elég sokan vannak, biztosan sikerülne!
-Nem, azt nem lehet!- táplászkodott fel nagy nehezen a földről Csillám, aki bizony igencsak kimerült. Most nem fénylett az arca, de még a szárnyai sem, és vacogott a hidegtől.- a virágtündér csak akkor menekülhet meg, ha a testvéreim most őt melegítik, és a barlangot is melegen kell tartaniuk, nehogy a vendégeink megdermedjenek.
-Akkor hogy juttok vissza?- kérdezte kétségbeesetten Alkonypír is.
-Ne aggódjatok- mondta Cseppecske, és tenyerét a hideg jéghez tapasztotta, mintha meg akarná fogni hajnalfény kezét. Vizitündérek vagyunk, nem árt nekünk egy kis hideg! Ma éjjelre visszamegyünk a menedékünkbe, és holnap megpróbálunk visszajutni, ha csillám elég erős lesz hozzá!
-Nem maradhattok odakint! Meg fogtok fagyni!- kiáltott sírva Sziromlevél is.
-Nem lesz semmi baj, vigyázunk egymásra!
Hajnalfény szeméből eleredtek a könnyek, ahogy a jégen keresztül a kislányát nézte. Odakint ragadtak, és nem tudtak visszajutni. De biztos volt benne, hogy Cseppecske megtalálja a módját, hogy mindhárman épségben visszakerüljenek.
-Nagyon, nagyon vigyázzatok!A két kistündér még jó ideig állt a fal egyik oldalán, míg Hajnalfény és Alkonypír a másikon. Úgy nézték a vastag jeget, mintha a szomorúságuk megolvaszthatná, de a jégfal nem lett vékonyabb, csak egyre erősebb, és erősebb.
